Mi az expozíciós terápia?

Az expozíciós terápia olyan viselkedési terápia, amelyben a beteg egy félelmetes helyzetet, tárgyat, gondolatot vagy memóriát szembesül. Néha ez magában foglalja a traumás élményt ellenőrzött, terápiás környezetben. Ennek a terápiának az a célja, hogy bizonyos helyzetekben csökkentse a fizikai vagy érzelmi kényelmetlenséget. Használható szorongás, fóbiák és poszttraumatikus stressz kezelésére.

Az expozíciós terápiás kezelés során a terapeuta segít a betegnek emlékeztetni egy zavaró gondolatra, traumatikus helyzetre vagy félelemre. A terapeuta segít a betegnek a kellemetlen érzelmek vagy fizikai tünetek kezelésében, amelyek az expozícióból eredhetnek. A stresszt kiváltó helyzetek és gondolatok szembesítése révén a betegek gyakran képesek tanulni a szembeszegülési képességekről, végül csökkentve vagy akár megszüntetve a tüneteket.

A betegeket általában arra ösztönzik, hogy beszéljenek a terápia során tapasztalt érzéseikről, és megtanulják a félelemeket és a stresszes érzelmeket. Azt is bátorítják, hogy megtanulják a félelem és a szomorú helyzetek újfajta megismerését. A hipnózist olykor használják ilyen típusú terápia részeként. Még a virtuális valóság technikáit is használják időnként.

Néha a relaxációs technikákat az expozíciós terápia részeként tanítják. Ezek a technikák nagyon hasznosak lehetnek mind a fizikai, mind az érzelmi zavarban. Ezek célja, hogy segítsenek a betegnek az ellenőrzés alatt, még akkor is, ha szembesülnek a félelem vagy a szorongás által okozott helyzet, tárgy vagy gondolattal. Gyakran a légzési gyakorlatokat a terápiával együtt tanítják.

Az expozíciós terápiát néha a deszenzitizációhoz hasonlítják. A deszenzitizmussal ellentétben azonban ez a gyakorlat szándékosan szorongást okoz a páciensben. A deszenzitizáció viszont egyesíti a relaxációt és fokozza a szorongás-termelő tárgy, gondolat vagy helyzet fokozatos bevezetését. Ezenkívül az expozíciós terápia során a páciensnek a legzavaróbb gondolatba vagy helyzetbe kell kerülnie, míg a szisztematikus deszenzitizáció azzal kezdődik, ami a legkevésbé félelmet okoz.

Az expozíciós terápia magában foglalhat árvizet vagy fokozatos technikákat. Amikor áradási technikákat alkalmaznak, a beteg egyidejűleg akár két órára is kitörhet a félelmetes vagy nyugtalanító gondolatnak, helyzetnek vagy tárgynak. A befejezett technikákat enyhébbnek tekintik, mivel a beteg rövidebb időközönként szembesülhet a nyugtalanító ingerekkel, és jobban ellenőrizheti az expozíció időtartamát.